Levendulamama Fűszer- és gyógynövénykert - Kertészet Kosd, Pest megye

Levendulamama Fűszer- és gyógynövénykert - Kertészet Kosd, Pest megye

Levendulamama Fűszer- és gyógynövénykert Kosd, Pest megye

Isten hozott az oldalamon.
Ez az első blogom ezért úgy gondoltam be is mutatkoznék.
Levendulamama azaz Novák Éva vagyok, egész életemben valahogy a gyógynövények mindig vonzottak, különlegesnek, misztikusnak tartottam őket, és a sors is mindig afelé terelt, hogy ezzel foglalkozzak. Imádom, és nem is akarnék már mást csinálni, kemény munka a földművelés, de csodálatos dolog növényekkel foglalkozni. Így sok évvel ezelött én és a párom, Zsolti papa elindítottuk a kis Kertészetünket, nem is sejtettük, hogy ilyen szépen fogunk fejlődni és, hogy ilyen sokan fognak minket meglátogatni. Jelenleg több száz féle növényünk van amik között sok ritkaság is megtalálható. Nagyon nagy választékban kaphatók gyógynövények, fűszernövények, cserjék, bokrok, évelős és egynyári palánták és tavasszal zöldség palánták is. Ezekről bövebben majd mindig találtok információt blogjaimban ahol jobban megvizsgáljuk a gyógynövényeket és használatukat. 
A Levendulamama kert egy családi vállalkozás ahol mindenkinek meg van a dolga. Én növényeket ültetek, szaporítok, párom rendet tart, árút rendez, lányom a weboldalamat és fotókat készíti, kisunokám a háziállatainkat szórakoztatja és segít palántázni, és van nekünk egy Eránk is aki nagy segitség az ültetéseknél. A kertet folyamatosan bővítjuk és szépítjük,
minden nap nyitva állunk a kertlátogatók számára.
Tavasszal ingyenes gyógynövény órákkal is várjuk kedves látógatóinkat, ha ezzel kapcsolatban szeretnétek több információt kapni fel tudtok iratkozni hírlevelemre is vagy facebok oldalamon keresztül is. 

 

Levendulamama Fűszer- és gyógynövénykert Gyógynövény órák


GACOR77 CAIR77 ADMIN77 DP96 RUPIAH138 RECEH88 RECEH88 MANTUL138 MANTUL138 PASUKAN88 PASUKAN88 BOBO77 BAYAR77 BAYAR77 GARUDA69 RUPIAH138 GCR77 TANGO77 GACOR77 GACOR77 MODUS99 LORD88 GOCAP123 GACOR96 ODIN77 PARGOY88 PARGOY88 MAXWIN138 MAXWIN138 MAXWIN138 POLASLOT138 EPICWIN138 DISKO69 NGASO77 WIBU69 BESTI69 DINO69 BOSSWIN168 BOSSWIN168 RECEH69 MEWAHBET MEWAH99 FOYA88 SAWER138 PUAS69 MIDAS77 MIDAS77 SIP69 SIP69 MODUS99 MODUS99 GCR77 MASTER38 MABAR69 LOTUS138 LOTUS138 COCOL88 BARON69 DINASTI168 ZONA69 NOBAR69 RONIN86 STARLING69 DAGET77 DAGET77 ADMIN77 GARUDA69 PAY77 PAY77 MEMBER77 MEMBER77 BANK77 BANK77
MIDAS77 TOKO79 ONLINE138 WA77 BANK77 GCR77 DETIK123 PECAH138 SIAP46 JUS77 OJOL77 SIP69 MODUS99 LOTUS138 DINASTI168 ZONA69 NOBAR69 RONIN86 BARON69 STARLING69 MABAR69 BOBO77 MAHJONG69 MASTER38 COCOL88 BOSSWIN168
BOSSWIN168 BOSSWIN168 BOSSWIN168 BOSSWIN168 https://pol-ka.com/ http://saint-ex.com/ https://bego.hu/ https://planetexpo.fr/author/geoffrey/ https://planetexpo.fr/bijoux https://www.fromfailuretopromise.com/about-dr-c/ https://www.kubeval.com/ls168/ https://gansossalvajes.com/account/login/ https://www.antiracket.info/account/login https://www.stratfordbikehire.com/Bikes/ https://microxchg.io/bobo/ https://testmyquiz.com/cocol88/ https://www.dreamgreen.earth/cocol/ https://gansossalvajes.com/account/login/ https://gansossalvajes.com/ https://turbokolor.com/about2a05.html https://bosswwin168.locker/ COCOL88 COCOL88 COCOL88 COCOL88 COCOL88 COCOL88 MASTER38 MASTER38 BOSSWIN168 HITAM138 slot online game online gacor77 egp88 game gacor fix77 new77 gacor96 sikat88 online138 siap46 qris bayar77 BAYAR77 SIKAT88 slot gacor https://www.havetrestaurant.no/meny https://sessiondesign.ru/bosswin168/ https://carriecollections.com/product/gacor77/ https://eldoradoklub.org/ https://new6s.be/soutiens/ https://www.ramlinestocks.com/contact_us.html https://www.notinat.com.es/docs/ STARLING69
MAHJONG69 NOBAR69 COCOL88 LIVESLOT168 MASTER38 MASTER38 https://luckypatcher.com.mx/descargar/
KFCSLOT UBER77 ONLINE138 PECAH138 SIAP46 DANA69 JUS77 WIBU69 PARGOY88 EPICWIN138 POLASLOT138 DISKO69 BESTI69 DINO69 FOYA88 BAKAR77 PAY77 GACOR77 GACOR77 JEPE77 WEB77 slot gacor slot qris game online DINASTI168 LOTUS138 BOSSWIN168
LOGIN JURAGAN69 LOGIN BAYAR77 LOGIN DANA69 LOGIN EGP88 LOGIN SIP69 LOGIN KOIN138 LOGIN NONGKI99 LOGIN MAHJONGWAYS LOGIN BAKAR77 LOGIN COCOL88 LOGIN MAHJONG69 LOGIN MEMBER77 LOGIN BANK77 LOGIN PAY77 LOGIN RONIN86 DINASTI168 LOTUS138 BESTI168 DISKO69 MAXWIN138 POLASLOT138 PARGOY88 DINO69 EPICWIN138 HAHA69 NGASO77 GARUDA69 GARUDA138 SIP69 GACOR77 MAHJONG69 RONIN86 MABAR69 COCOL88 BOSSWIN168 MASTER38 NOBAR69 ZONA69 BARON69 BOBO77 STARLING69 SIKAT88 STARS77 AGEN138 DANA69 KOPI77 OJOL77 WEB77 MIDAS77 EGP88 FIRE138 BAYAR77 PAY77 BANK77 ADMIN77 BUKA77 MENANG77 MEMBER77 WA77 TOKO79 MODUS99 WD138 PECAH138 GACOR96 GANAS69 ONLINE138 JUS77 SIAP46 VICTORY77 ODIN77 ML138 DETIK123 RUPIAH138 GCR77 DP96 CAIR77 RECEH88 MANTUL138 PASUKAN88 FOYA88